2014. január 26., vasárnap

Tizenhárom okom volt...

Szisztok!
Ez egy elég szétszórt rész lett, sajnálom...

Jay Asher

Tizenhárom okom volt...



Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP. 
Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat. 
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.
Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát. 
Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért. 
Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat… 
…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.

Ez a könyv sikeresen elnyerte az idei év legnagyobb csalódása című díjat, úgy, hogy ez volt ez első olvasmányom idén. És azt kell, hogy mondjam, nem, ezeket nem pozitív értelemben gondoltam…
Sajnálom, nem olvastátok félre, én tényleg így gondolom. Nekem is ha valaki  az előtt mondja e szavakat minthogy elolvastam volna, akkor egy aprócskát kiakadtam volna. És nem azért, mert elspojlerezte az egészet, hanem, mert hogy merészel valaki ilyet mondani ERRE a könyvre! Pedig megérdemli.
Kezdem azzal, hogy én azt a bizonyos tizenhárom okot úgy képzeltem el, hogy tényleg olyanok lesznek, amiért van értelme véget vetni az életnek. Olyasmikre gondoltam, hogy megerőszakolták, elrabolták, összetörték a szívét. De nem ilyenek voltak! Hanem olyanok, amiket egy hisztis picsa (bocsi) talált ki, csak, hogy sajnálják! Akit érdeklenek ezek az okoknak nem mondható siránkozások, jelölje a következő sorokat:  1. az első pasija, mert hát ő volt a kezdet! 2. megírt egy listát, hogy kinek van a legjobb feneke a gólyák között, és Hannah lett az első (nem, dehogy arra haragszik, aki ezután letapizta a seggét, nem, rá, mert ő írta a listát) de ez a srác igazából régebben a barátja volt 3. mert inkább egy pletykának hitt, mint neki 4. oké, ez tényleg durva, de kukkolta 5. csak kihasználta 6. lesmárolta egy pasi egy büfében 7. mert ellopta a cetliket, amin bókok voltak számára 8. ellopta azt a versét, ami az öngyilkos terveiről szólt 9. az Clay-é. Ő nem csinált semmit, csak azért van rajta, hogy Hannah elmodhassa neki ezeket a dolgokat… 10. egy sráccal együtt hagyta, hogy egy másik megerőszakoljon egy lányt 11. egy balesetet okozott, ami miatt valaki meghalt 12. megerőszakolta valaki. De ez se mondható igazán annak, mert Hannah hagyta, és engedte…  13. nem kapott olyan választ a szerinte segítségkérésére, ami szerinte nem volt helyes.

Szóval ez a könyv szólt másról, mint egy elkényesztetett kiscsaj rinyálásáról. Az „okai” csak amolyan mondvacsinált dolgok voltak, egyik se olyan komoly, hogy emiatt végett vessen az életének. Azt aláírom, hogy történtek vele rossz dolgok, de kivel nem? És egyébként is, ha akart volna, tudott volna tenni ellene valamit. Képes lett volna változtatni, de ő nem élt a lehetőséggel. És ezek után sajnáljuk? Amikor még arra sem volt képes, hogy csak bumm, meghalok. Nem, neki bűntudatot kellett keltenie jó pár "ártatlan" ember szívében, mert az úgy buli. Oké, ők is hibásak voltak, de ezek mind olyan dolgok voltak, amik az ő bajuk, Hannah csak beképzelte magát a problémájukba!
És a segítségkérés. Az egyik ok, hogy szerinte segítséget kér, de szerinte nem a legmegfelelőbb választ kapja. De könyörgöm, ha tényleg segítséget kértél volna, akkor hidd el, segítetek volna Neked! De nem, te egy önző barom (bocsii) voltál, és ahelyett, hogy normál ember módjára beismerted volna a hibáidat, te a rövidebb utat választottad, ezzel sok embernek fájdalmat okozva. Ha egy tanácsadóhoz fordulsz, vagy az egyik tanárodhoz, biztos segít! És a szüleiddel sincs olyan rossz kapcsolatod! Oké, veszekedtetek néha, de melyik család nem? eszedbe sem jutott, hogy sulit válts, v agy hogy elköltözzetek, igaz? És akkor nem is említettem Clayt. Szerelmes voltál belé, tudtad, hogy nki is bejössz, ha csak annyit mondtál volna, hogy "baj van", ő egyből ott termett volna, és nem engedte volna el a kezed! Ha hagytad volna, ő szívesen melléd állt volna a bajban. De te csak ellökted magadtól, nem törődve semmivel. És most ő szenved a te hülyeséged miatt...
Idegesített, hogy Hannah terve szerint, a hallgató kísérje végig a történetét a szerint, hogy éppen hol zajlik az adott sztori. És Clay így is tett. Nehéz volt figyelni, hogy most épp mi történik, és ezzel egy időben, hogy hol is járunk. Szerintem e nélkül élvezetesebb lett volna. 
Kifejezetten zavart még, hogy egyszer Hannah, egyszer pedig Clay gondolatait olvashattam. Totál összezavart ez a kettő folytonos váltogatás. Itt is egy példa: "-Az egy hetes. Egy fából készült vonalzóval kisimítom a gyűrűdéseket. Hát akkor jó, ha te tudod, hogy az egy hetes." Csak hogy értsétek, a normál Clay-é, a dőlt pedig Hannah gondolatai. Eleinte még izgalmasnak találtam, de később teljesen belezavarodtam. 
Most, hogy jól "leszidtam" szegény könyvecskét, most akkor hadd mondjam el, hogy fantasztikus gondolatnak tartottam ezt az egész diktafonos, kazettás ötletet, hisz kinek jutna eszébe ez a 21. században? És Hannah/Jay is olyan szuperül mesélt! Teljesen bele tudtam magam élni a történetbe. Mindemelett az alapötlet is jó volt, de kivitelezése már nem annyira.

2014. január 13., hétfő

Egy igazi amerikai lány

Sziasztok!
nagyon sajnálom. hogy nem tudtam tartani az ígért napi részeket, csak ugye én 2014-ben most voltam először először suliban, és még szoknom kellett. :( Sajnálom. De ennek ellenére köszönöm, hogy benéztetek hozzám! :)
Remélem tetszeni fog a rész! :)
Pusszy

Meg Cabot

Egy igazi amerikai lány


Samantha (Sam) Madison egy tizenéves amerikai lány, aki se nem olyan szép és népszerű, mint a nővére, Lucy (hogy is lehetne, hisz a rettenetes világ elleni lázadás jelképéül az össze ruháját feketére festi, s bozontos hajjal bakancsban jár-kel), se nem olyan okos mint a húga, Rebecca, csak egy egyszerű, átlagos tini, akinek az életét a rajzolás és a ska zenék hallgatása tölti ki. Ja és persze titkos szerelme: Jack. De mit tehet az ember, ha rajongása tárgya történetesen épp a saját nővérének a fiúja? Sok mindent nem, csak annyit, hogy érzéseit megosztja egyetlen barátnőjével, Catherinnel, akiben remek partnerre lelt a suli menő diákjainak utálatában. Na és természetesen a naplójával, melyből mi is megtudhatjuk, mi az a tíz dolog, amiért ki nem állhatja Lucyt, amiért olyan szeretne lenni, mint a No-Doubt nevű banda énekesnője, s legfőképpen melyek azok az érvek, amiért a nővére barátjának őt kellene szeretni. Szóval Sam csak álmodozik… Aztán megismerkedik Daviddel, aki kedves, aranyos, szeretnivaló, s nem utolsó sorban épp olyan mint ő, azt leszámítva, hogy történetesen az elnök fia.  És a bonyodalmak csak most kezdődnek…

Huh. Na, ez az a könyv, ami nagyon-de nagyon tetszett! Meg Cabottól így is, úgy is el vagyok ájulva, főleg a mesés Neveletlen hercegnő naplója sorozat és a Mediátor lélegzetelállító könyv… nem találok szinonimát a sorozatra, szóval most ez maradt.  Ha valaki esetleg nem hallott volna ezekről, akkor azt felvilágosítom. ezek a sorozatok ha nem is szöges, de minimum csavaros ellentétei egymásnak. Míg az előző sorozat egy vidám, poénos, színes tininapló, addig a második sorozat komorabb, komolyabb, de még mindig poénos nemfogjátokkitalálnimi …. tininapló! És *dobpergést kérek* ez is egy tinnapló! Oh, úgy imádom ezeket a váratlan fordulatokat! Na, de nehogy azt gondoljátok, hogy ezt én most bánom! Én konkrétan (lábjegyzet magamnak: nehogy elfejtsem beszúrni ide a mekis reklámok főcímdalát) az ilyen kamasz szemszögeket. mert azt elfelejtettem megemlíteni az én butus kis fejecskémmel, hogy ez nem egy konkrét ’2014. január 9. Csütörtök Kedves Naplóm! ma felkeltem és elmentem a vécére. De ott volt egy mosómedve! ecetera, ecetera’ sztori. Hanem, csak elmondja amit gondol. Punk tum. A neveletlen hercegnő NAPÓJA, na az konkrétan ilyen, de ennél kifogyott a tinta, ezért spórolásképp elhagyták ezeket.  no, szóval, ott is tartottuk, hogy nem tudom. na, akkor ennyit e könyv piszkos kis előéletéről. Juj, beugrott! Azt szerettem volna hozzáfűzni ehhez az eddig szóközökkel 2516 karakterből álló szóáradathoz, hogy már megint elfeljtettem! Kellett nekem számolgatni! Csak vicceltem, a gép számolta! Na, azt, hogy szerintem ez a könyv tekinthető a Neveletlen hercegnő naplója nővérének vagy kishúgának, vagy valami ilyesminek, mert valahogy lehet érezni a stíluson, míg a sztori totálisan különbözik. És ez volt az ezeknek a könyveknek az együttesén az a különleges varázs, mint a tejszínhabbal lefújt fagyin a cseresznye.
Na, akkor most egy olyan kanyarral, mint amilyet az amerikai transzkontinentális autópályák tesznek (bocsi, ma írtam a föci TZm) csodálatosan visszatérünk a lényegre. Ami ugyebár a könyv volna.            Az tetszett, hogy olyan egyedi volt az alap ötlet! Ami hétköznapinak is mondható, mert végülis létezik az USA, van elnöke, és még az is megeshet, hogy megtámadják. De ezt az egészet olyan csavarosan és izgalmasan adták elő, hogy nagyon nagyon jó volt!
Nagyon tetszett Sam személyisége, ugyanis tudom, milyen, amikor konkrétan a saját családod rekeszt ki. Ő is így érezte magát, a testvérei kiszorították, és ő így az árnyékban ragadt. Hisz mindenki kitaszítottnak és magányosnak    érezné magát, ha olyan testvérei akadnának, mint a szép, népszerű, kedves, jófej, meg miegymás Lucy és a hiperszuperultranagyon okos Rebecca mellett. Bár ő se az a lány, akit azelőtt elfelejtünk, mielőtt megismernénk! Ugye a mi drága egyetlen Samanthánk az a lány, aki lázad, de szerencsémre nem az a fajta, aki túlzásba viszi, és konkrétan napi elfoglaltságai közé tartozik az ér vagdosás és a bogyó túladagolás. Nem, ő az aki lázadni szeretne, de azért nem is hülye, így érzelmeit a ruhán vezeti le, amik a merénylet után egy kicsikét feketék lettek. De, én ezt szeretem. Tud húzni egy határt, hogy amit tesz, az milyen mértékben egészséges, és ő ezt a formáját választotta a lázadásnak. Mondjuk, az egy másik téma, hogy szerintem elég viccesen nézhet ki a sötét szerelés a rézvörös hajkoronával. És igen! Azt szerettem még ebben a kiscsajban, hogy az ember elolvassa a fülszöveget, és Sam-et akár még egy átlagos tinilánynak is nézheti az átlagos ember, és még nincs teljesen tisztában Meg Cabot erejével. Na, de amikor lecsap a felismerés, és mindenkin egy „Hé, engem átvertek, nem erről volt szó!” érzés fut végig, akkor, azt kell, hogy mondjam, már késő. Mert bizony ám, már egy láthatatlan erő, ami ellen nem tudunk harcolni, valamely varázserő folytán a szemünket ösztönösen a bűnös könyv oldalaira tereli, ahonnan nincs visszaút. És a következő emlék, amire feleszmélünk, hogy a lap alján kutatod a szavakat, mert már nincs hova lapozni… Juj, egy kicsikét elragadtattam magam, ezer bocsi. Szóval Sam. Ngyon fekete, nagyon vörös, nagyon lázad. De ezek mind kellő mértékben lett kontrolálva, hogy az ember az első pillanattól kezdve tudta, hogy ez nem az a vérig lázadós sztori lesz. És ez az egész megérdemel egy hatalmas wowt! :)
Lucy pedig az az alap menő. De, uyge, amint megtudja, hogy drága, egyetlen hugocskája megmentette az elnök életét, akkor csiribí-csiribá hopp, egyből juj de nagyon szereti. És lehet, hogy mindenki csodálkozik ezen a fordulaton, hisz, áá, ez alap, hogy egyből mennyire megszereti! De igazából, azért csinálta ezt, mert ilyen a jelleme! Hisz Lucy az a tipikus tini film főhős, aki, csak a menőket bírja, csak a menőkkel lóg, a nyomikat utálja és soha az életben nem lógnak velünk. De az egyik ilyen nyomi (Lucy drága, ne is zavartasd magad, hogy történetesen ez a nyomi a kishúgod) hirtelenjében eléggé, de nagyon menő lesz, és itt jön a varázs, hát persze, hogy onnantól LBk lesznek! Mármint, Lucy részéről, mert khm, khm, van, akinek nem száll a fejébe a dicsőség.
Kit hagytunk ki a ’szereplők, na jó ez nem igaz, olyan szereplők, akiket érdemes megemlíteni egy béna bejegyzésben’ listáról? Na, na? Kit? Kezeket fel! Ohó, hölgyem, maga, ott hátul, abban a borzalmas lila kalapban! Persze, hogy Dave-et! Ki mást, Mert hát innen se hiányozhatott a lamour, lamoure. És az a srác, akiben mindez végbe megy történetesen a, dobpergést kérek, az elnök fia! Ki más? *ördögi kacaj* Ó, hupsz, most jutott eszembe, hogy, ezt leírták a fülszövegben. Na mindegy, lusta vagyok kitörölni. Na, ugye, ez amolyan első pillanatban megszeretlek szerelem (ez is egy újabb értelmes mondat volt, gyerekek), de hát, mi más történne, hogy kavar ez is, kavar az is, kavar még a kutya is. Neem, csak vicceltem, nincs is benne kutya!
Kedvenc szereplő: Sam egyből belopta magát a szyvembe. De egy Dave-et se utasítanék el… :)
Nem annyira kedvelt karakter: Juj, Jack nagyon unszimpatikus volt. Nem is nagyon értem, mi tetszett benne Samnek. De hát, az teszi a tinilányt tinilánnyá, hogy mindenki, még saját maga számára is meglepő fordulatokat tesz. De azt is meglepőnek találtam, hogy a szülei mennyire nem ismerték Sam-et.
Kedvenc rész: Mondhatom azt, hogy amikor Dave is jelen van? Nem? Oki. Akkor amikor Sam okokat sorol fel a naplójában. Hogy miért kell őt szeretnie Jacknek? Miért akar Gwen Stefani lenni? És még ilyen nyalánkságokról.
Nem annyira kedvelt jelenet: Itt csak azért is azt mondom, hogy amikor jack is ott van! Főleg a rajzversenyes rész! Ááá!



2014. január 8., szerda

Az Idő Ura

Kedves Olvasóim!               

Itt is a következő rész! Remélem tetszeni fog! Komizni ér! 

Pusszy                                      


Mitch Albom

Az Idő Ura

Amikor az ember elkezdte mérni az időt, az élet egyszerű öröme odalett. Mindez az Idő Atyja, Dor lelkén szárad. Meg is kapta érte méltó büntetését. egy barlang falai között kell hallgatnia az emberiség szüntelen zokszavát. Az emberek egyetlen dolgot akarnak mindennél jobban: időt.         
Amikor az Idő Atyja már feladja a reményt és lélekben megtörik, felvillan előtte a szabadulás lehetősége. Ehhez annyit kell tennie, hogy teljesítenie kell a rá kiszabott küldetést, és megtanítani két embernek, mit is jelent valójában.       
Dor visszatér a Földre, az állandó időhiányban szenvedő emberek közé, és megkezdi utazását két lélek – egy reménytelenül szerelmes tizenéves lány és egy örök életre vágyó rákbeteg milliomos – oldalán. Ahhoz, hogy Dor sorsa beteljesedhessék, meg kell változtatnia az életüket.                                             
A szívhez szóló, izgalmas regény arra készteti az olvasót, hogy eltöprengjen, mit is jelent számára az idő, és talán át is értelmezze mindazt, amit eddig gondolt róla.

Oké, szóval az alapötlet remélhetőleg mindenki számára világos. Van egy öreg emberünk, aki az idők kezdete előtt élt, szó szerint. Nem tudom, hallottatok-e róla, de a könyvben Bábel tornyát építik abban az időben, mikor Dor igazán élt. Gondolok most itt arra, hogy miután történt egy s más, mondjuk, jaj, mit is hozzak fel példának, mondjuk feltalálta az időmérést, na igen, ez után, büntetésként pötöm 6000 évre bezárják egy barlangba, ahol az emberek folytonos nyávogását és hisztizését kell hallgatnia, mert mindenki csak több és több és több időt szeretne. És úgy vélik, hogy mindez Dor hibája, mert meg merészelte jósolni pár botokkal és egy kis vízzel, hogy mikor jön fel a nap újra. Így került a barlang-dutyiba. Aztán csodás mód jött a nagy fényesség és miegymás, és Dor azt a feladatot kapja, hogy változtassa meg két ember – egy szerelmes tini és örökéletre vágyó milliomos- életét. De azért pont ők, mert míg az egyiknek elege van a rengeteg idejéből, addig a másiknak csak az kell, de minden áron. És az ő kis kalandos történetük ez, hogy mi is történik velük.
Na, hát az egész sztori az elején, három szálon fut, Dor ősidei élete (ami komolyan az, mert úgy kb. 6000 éve élt), Sarah Lemon hétköznapja és Victor Delamonte utolsó napjainak története. És ezek között elő-előbukkan Sarah anyukája és Victor feleségének szemszöge is.Majd ahogy haladunk előre és előre, ez kettővé alakul át, ami Sarah és Victor története, ebben bukkan elő néha-néha a mi, mostanra már derékig érő szakállú Dorunk, akinek ugye, feladata keresztezni főhőseink életét. Aztán, a végéhez közel ez az egész, eggyé alakul, amikor mindhárman egyszerre vannak egy helyen egy időben, ha mondhatom ezt. Tetszett, hogy így alakultak a történések, csak az nem, hogy milyen időszakaszonként. Becsülésem szerint, az első szakasz köröbeül a regény feléig tartott, mint egy gigantikus bevezetés. Aztán, amikor már csak Sarahra és Victorra összpontosítottunk, amikor a bonyodalmak kibontakoztak, akkor az feltehetőleg a történet háromnegyedéig vagy egy kicsit még annál is tovább nyúlt. És a vége. Amikor minden és mindenki egy helyen, egy időben volt, a csúcspont, amikről az egész sztori szólt, illetve fülszöveg, na azt besűrítették 45 oldalba. Szerintem ért volna annyit, hogy ebből egy kicsit több, még ha a másik kettő rovására is megy.
Ehhez kapcsolódik a következő. Az első „szakasz” olyan hosszú volt, hogy szétuntam az agyam! A végére már olyan uncsi volt!!!!
Mindezek mellet az író, bár inkább fordító gyönyörűen fogalmazott, ahogy mindent külön-külön körülírt és rengeteg rokon értelmű szót használt.
Mint a Dalok Paulának című könyvben, itt se konkrét szemszögekből írták le a sztorit, hanem mintha akiről éppen szó van, azt egy láthatatlan kamera követné, és néha mutatná a szereplők érzéseit, mint ha csak gondolat-buborékok jelennének meg a fejük felett.
De ami negatívum volt, hogy mást „reklámoztak” a fülszövegben, mint amiről igazából szó volt. Utálom, amikor olyanokat írnak, hogy „így megy úgy átértékeled az életed” vagy „ezek után ezt meg azt teljesen másképp fogod látni”. Mert én hiszek ezknek. Azt képzelem, hogy amikor majd drámaian becsukom a könyvet, akkor majd percekig csak meredek magam elé, és attól a naptól kezdve egy kicsit megváltozok. De ez a jelenség eddig ég egyszer sem jelentkezett. Pedig, ugye, A szívhez szóló, izgalmas regény arra készteti az olvasót, hogy eltöprengjen, mit is jelent számára az idő, és talán át is értelmezze mindazt, amit eddig gondolt róla.” Na, ez az, ami nem történt meg!
Összeségében jó regény volt, de annyit talán nem ér meg, hogy a magánkönyvtáramban szerepeljen. Na jó, ez nem igaz, mindegyik könyv jó a magánkönyvtárba. Akkor inkább úgy fogalmazom, hogy nem ért annyit, hogy szülinapomra kérjem, hanem inkább elkérhettem volna valakitől kölcsönbe, vagy elbattyoghattam volna a könyvtárba.

Kedvenc szereplő:  Ööö, talán, ha mindent összevetek, Grace, Victor felesége. Vagy Sarah.
Nem annyira kedvelt karakter: Mindenféleképpen Dor. Annyira nem tudtam vele azonosulni, és annyira nem jött le nekem az egész ember!
Kedvenc rész: A vége, a leges-leg vége. Mindig is szerettem az ilyen jövőképeket, és ez egy olyan volt. De jók voltak Sarah gondolatmenetei, függetlenül attól, hogy néha nagyon, de nagyon nem értettem vele egyet, és konkrétan már a falba vertem a fejem, hogy hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen. De aztán így-úgy, de megoldotta a gondokat, kisebb nagyobb sikerekkel.
Nem annyira kedvelt jelenet: Ó, amikor az elején, oldalakon keresztül taglalták Dor őskori szerencsétlen életét. Tudom, hogy a történetben viszonylag fontos szerepe van, de majdnem elaludtam azokon a szakaszokon! Könyörgöm, az olyan unalmas volt!

2014. január 7., kedd

Dalok Paulának

Aloha!!
Na, hogy örüljetek, itt van a hét első, de egyáltalán nem utolsó bejegyzése. TELE VAN SPOILERREL! NEM VÁLLALOK FELELŐSSÉGET AZÉRT, HA VALAKI VALAMI OLYASMIT OLVASOTT A RÉSZBEN, AMIT NEM AKART! ÉN SZÓLTAM! SPOILER VESZÉLY! 
Láttam, hogy tegnap 25 (!) oldalmegjelenítés volt, és ma is eddig 12. Tudom, tudom, azt írtam nem muszáj kommentelni, de légysziiiiiiiiiiiiii! De azt kérném, ha valaki nem szeretne kommentelni, vagy csak szeretne egy új barátot :) akkor nyugodtan írjon nekem! Nem fogom leharapni a fejeteket, és az volt az egyik új évi (hihi)* fogadalmam, hogy meg szeretném ismerni az olvasóim. És mivel nem kezdhetetk el szaladgálni az utcán, hogy "bocs, olvasod a blogom?", ezért kérném a segítségeteket! Itt van az email címem, írjon bárki bizalommal, minden problémát meghallgatok, ha tudok segítek! A másik új évi (hihi2) fogadalmam, hogy, híres szeretnék lenni. Jó kis fogadalom nem?:D Na, első körben, csak annyit szeretnék kérni, hogy terjesszétek, és terjesszétek! Légyszíves! <3
Kortól, nemtől függetlenül írhatok: mrsgombocartur@gmail.com
Ezeregy pusszy

*Évi a becenevem, ezért röhögtem :)




Blue Jeans

Dalok Paulának



Az alig 17 éves Paula találkozót beszélt meg a 22 éves Ángellel, akivel Messengeren ismerkedett meg. Izgatott örömmel várja a találkozást. A percek múlnak, ám a fiú nem jön, így Paula beül egy kávézóba. Ott fut össze mulatságos körülmények között az addig ismeretlen Álexszel, aki véletlenül ugyanazt a könyvet olvassa, mint ő. Mindketten fiatalok és vonzóak… Álexnek azonban el kell valahova sietnie. Amikor Paula már éppen indulni készül, megjelenik Ángel, s bocsánatot kér a jókora késésért. Ángel újságíró, akinek aznap délután a felkapott énekesnővel, Katiával kellett interjút készítenie.

Be kell vallanom azt a fájdalmas igazságot, hogy a mai napig nem vagyok teljesen biztos az „érzéseimmel”, pontosabban szólva a gondolataimmal. Köröbeül 1 hónapja olvastam, de azóta átestem pár fergeteges kalandon a papír és tinta varázslatos és egyben felülmúlhatatlan világában. Szóval e könyv miatt nem kezdtem kegyetlen önsanyargatásba, megvezekelve magamat pár csodás művel, hanem úgy gondoltam, az élet megy tovább, én pedig gondolkoztam, és még nem nagyon vagyok biztos, hát, sok mindenben. De ez majd eldől, ne aggódjatok! *kacsintósszmájli,amitanemmondunkcsúnyaszavakatblogspotperwordnemakarfeltölteni*

Ugye az alapsztori egyszerű, s olymód nagyszerű, miszerint adott egy egyszerű, szép, okos lány, amolyan mindenki akarja fajta. És ez be is következik. Ha jól számoltam összesen 3 srác esik bele. Az egyik a tökéletes Ángel, akivel a neten ismerkedett meg, és akivel egyből dúlt a love. De mielőtt személyesen is találkoztak volna, betoppan Álex, és nem fogjátok kitalálni, de egyből dúl a love. Aztán az alap hősszerelmes is megbújik, ebben az esetben Marco a neve, (ha jól emlékszem) aki „már évek óta csendben és távolról megfigyelő” típus. Aki csak egyedül szomorkodik a szobájában, és nem mond el senkinek semmit. Na szóval ők volnának. Mint az Arthur király féle szerelmi háromszög +1 fő. Bár én ezt inkább mondanám szerelmi hatszögnek… Ja nem, hupsz, szerelmi hétszögnek.

Na, akkor vágjunk bele:

Paulát elméletileg valami totál-nagyon ideális csajnak kellene elképzelni. Nekem ez annyira nem jött le. Külsőre nem írták le, de legalább 600x elhangzott a gyönyörű borostyán színű szeme. Szóval van egy borostyánszín szemű lány, aki csodaszép (mert valamiért vakon hiszek a szereplőknek, akik ha meglátták, mindig kihangsúlyozták szépségét), de ennyi. Oki, szép, kedves, aranyos. Ennyivel letudtok a főszereplőnket.

Ángel amolyan hősszerelmes, és akiért bolondulnak a csajok. Csendes kis újságíró. De valahogy ez idegesített. Nem nagyon tudom megmagyarázni, de azért megpróbálom. Olyan ki tügyi-mügyi volt. Igen, nincs is rá jobb szó. Tügyi-mügyi. Nem tudja eldönteni mit akar, de amikor néhanapján valamilyen döntésre kényszerül, akkor is a rossz utat választatja, pedig meggyőződése, hogy jól döntött. Igen, idegesítő volt.

Álex sokkal de sokkal szimpatikusabb volt. Valahogy jobban lejött nekem a stílusa, és az egész kisugárzása is szimpatikusabb volt. Ő is (furcsamód) irtó helyes volt. Ez nem egy meglepő fordulat? :D Ő zenész méghozzá szakszofonon játszik azt hiszem, de nem biztos. Szerintem Álex azért illet volna jobban Paulához, mert jól megértették egymást, mert őszintén, Paula Ángellel való kapcsolta annyiban merült ki, hogy csókolóztak, meg kézenfogva sétáltak. Igen, szerintem is egy nagyon tartalmas kapcsolat lehetett… De Álexxel Paula dumált is, meg tényleg jól kijöttek, ezért is lehetett volna ez egy sokkal jobb. Szóval én valamiért az Álex csapatot részesítem előnyben.

Marco a harmadik fiúcska. Ő Paula osztálytársa, egyben Paula egyik legjobb barátnőjének az öccse. Ezt úgy oldották meg, hogy Paula és Marco egyidős, míg Miriam (Marco nővére) egy évvel idősebb, de bukott, ezért jár egy osztályba az tesójával. Ez szerintem egy elég ötletes ötlet (ez de jól hangzik xD), mert így együtt vannak, akiknek együtt kell lennie, mégis viszonylag reálisan jön ki. És most jön a meglepetés! A „történet előtti időkben” nem nagyon foglalkoztak Marcoval, de a regény elején „hirtelen” tök helyesnek találják Marcot!! Oké, ez már a vicc kategória! Na de akkor Marco. Míg Álex rokon és Ángel ellenszenves volt, Marco egyik sem. Nem mondom, hogy hidegen hagyott, mert nem. Olyan volt, akivel nem járnék, de szívesen lennék a barátja. Kedves, aranyos, vicces, jófej, de nem az a srác, akivel el tudnám képzelni (vagy akár Paulát) kézenfogva sétálgatni. Bár mondjuk, lehetne tökösebb. Kifejezetten idegesítő volt, ahogy csak várt és várt. És az is, hogy már konkrétan bizonygatta magának, hogy „nem, nekem nem ő tetszik, hanem más valaki!!!”. Hahó haver, ez van, ez nem bűn, csak ismerd el, mert ez sokkal jobb, mint amit te akarsz!

Diana volt a kedvenc szereplőm. Paula egyik legjobb barátnője, amolyan rossz kislány. Festett haj, piercing, minden nap más pasi. De megmutatta, hogy több van ebben a csajban. Hogy a felszín mást is rejt, mint 1 kilo sminket. És ami szimpatikussá tette az egész lányt, hogy be tudta magának ismerni a valóságot. Úgymond, fel tudta fogni az érzéseit. És kellett egy ilyen szereplő a történetbe.

Katia az az alap híres énekesnő, akit mindenki ismer. És ő igazából ugyanolyan, mint mi. Én úgy éreztem, hogy az író megpróbálta kiélezni ezt a tulajdonságát. És nem bántam. Azért nem úgy hangzott (olvasódott?), mintha, ő is megélte volna ezt, de látszott, hogy próbálkozott. És ezt értékelem. Katia néha furcsa dolgokat csinált, amiket én soha nem tettem volna, az ő helyében, konkrétan feszegette a határt, hogy én most szeressem-e vagy sem. És inkább hagytam, csináljon, amit akar, sőt, még szurkoltam is neki, hogy sikerüljön, amit akar, mert akkor a sztori abba az irányba terelődik, amelyikbe én szeretném. Na mindegy.

Irenee Álex mostohahúga, aki rendesen rámászott a bátyuskájára. Álexnek bár nem tetszett Irenee viselkedése, szinte nem is tett semmit. Én a helyében adtam volna annak a csajnak. És amikor tényleg átlépte már a századik határt is, akkor se adta meg neki a méltó büntetést. Pedig nem akadályozta meg ebben semmi. Az anyja nem fenyegette meg, hogy nem kap az örökségből, és nem ismert semmilyen maffia-ügynökséget. Szóval nem értem, szerinte miért nem érdemelt meg nagyobb büntetést. De meg kell hagyni, volt akarateje!

Na, hogy így kiveséztem a szereplőket és kicsit a sztorit is, térjünk át másra.
Tetszett, hogy, míg a történet elmesélése E/3-ban történt, minden fejezetben más szereplőt figyelhettünk meg.

Hát a vége! Paula és Ángel, ez most komoly! Az egész könyvet végigkisérte, idegesített is, hogy konkrétan csak erről van szó, de gyerekek, idegesítőek vagytok! Ezek utrán, nem nagyon loptátok a szívembe magatokat.

És akkor most… őszintén teleírtam 3 word oldalt, bepötyögtem 981 szót, és azt érzem, kiadtam magamból azt, amit ez a könyv adott.

Lehet, hogy nem nagyon jött le, de nekem tetszett ez ez a könyv. Bár már megjelent  a folytatás, és lenne is esélyem elolvasni, mégsem fogom megtenni. A könyvnek volt egy fura, de befejezésnek jó befejezés, erre fogtak, és írtak még 2 könyvet. Ez szerintem egy oltári nagy hülyeség! Már így se volt egy SzJG (bocsi, hogy mindig erre hivatkozok), de még jó volt. Erre rátuszkolnak még pár részt. Érezni, hogy csak a money-ért csinálták…

Kedvenc szereplőm: mint már mondtam s kifejtettem Diana
Nagyon nem kedvelt karakterÁngel nem nagyon lopta magát a szívembe, bocs, de én nem így képzelem el a szuper pasit.
Kedvenc rész:  Marco szerencsétlenkedései viccesek voltak


Nagyon nem kedvelt jeleneta végén a buli. Mindenki odajött és össznépi Paula imádat volt. Jó, hogy nem sodorta el őket a nyáltenger… Aztán a buli után… Fú, azt elrontották.


2014. január 6., hétfő

Juppi

Kedves Olvasóim! Van egy jó hírem. Ha erre a bejegyzésre minimum 4 komment jön (az enyémek is számítanak, de mindenki csak egyszer kommentelhet!) , @kkor a mai nap kivételével, ezen a héten lehetnek naponta részek!!! Na, mit szóltok? :)
Pusszy

U.i.: bocs ha bénák lesznek a részek, de az előbb véletlenül beadtak egy erős nyugtatót, amit annak a lànynak kellet volna, akit most műtenek, nem pedig nskem, akit órák múlva